Többfunkciós szolgáltató központot és 32 szobás szállodát épít a győri ipari parkban az IBC Arrabona Kft. A több mint 3 ezer négyzetméteres komplexum az év végére készül el. A félmilliárd forintos ingatlanfejlesztés keretében a szálloda mellett étterem, irodák és üzletek is épülnek. (Inet Kft.)
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. ügyvezetőjének Farkas Andrást, a repülőtér korábbi forgalmi, utaskezelési és navigációs vezetőjét nevezte ki 2008. augusztusának végéig. Az előző ügyvezető, Czéh István ugyanis nem vállalta tovább az április 30-án lejárt megbízást. (Inet Kft.)
Nem cáfolta a Magyar Posta Zrt., hogy Budapesten a számlalevelek, egyszerű postalevelek kézbesítését is arra a Postai Kézbesítő (Pokéz) Kft.-re bízza, amely eddig hírlapok, nyomtatványok, szórólapok kézbesítésével foglalkozott. ‘A Magyar Posta a kézbesítők terhelésének csökkentésére, az egyenetlen kapacitásigények kielégítésére veszik igénybe a vállalkozói kézbesítést’ - közölték a társaságnál a Magyar Nemzet azon kérdése kapcsán, hogy mi indokolja a kézbesítés átadását a kft.-nek, amely ugyan a posta leányvállalata, de alvállalkozókkal dolgoztat. Nem szerencsés kiadni a címhelyeket a konkurenciának - mondta Pecze Pál, a Postás Szakszervezet elnöke, aki szerint a társaság azért bíz meg külsős céget, mert az ott foglalkoztatottakra nem vonatkozik a kollektív szerződés, így 13. havi fizetést, vagy egyéb más szociális, jóléti juttatásokat nem kell fizetnie. (Inet Kft.)
Havonta 540 tonna kerozint takarít meg a Malév az üzemanyagfelhasználásban bevezetett újításokkal, így csökkenti a dráguló kerozin miatt növekvő költségeit, illetve a gépek szén-dioxid-kibocsátását. Egy speciális index alapján optimalizálták a repülők sebességét, és az utazómagasságot ezentúl a szél és a tömeg függvényében választják meg. (Inet Kft.)
Egy hónapon belül elkezdődhet a Ferihegyi 2-es terminál bővítése. A 65 milliárd forintos gigaberuházás első lépcsőjét egy új, 48 ezer négyzetméteres fogadócsarnok építése jelenti, ami várhatóan 12-13 hónap alatt készül el. Erre nemzetközi tendert írtak ki, amelynek eredményhirdetését követően várhatóan nyár végéig megkötik a szerződést a majdani kivitelezővel. Ezek után szeptemberben kezdődhet az érdemi munka. Az új csarnok elkészülte után 26 új utashíd is épül, így csaknem háromszor annyi ponton csatlakozhatnak közvetlenül a repülőgépek a terminálhoz, mint most. A fejlesztés keretében az 1-es terminál bővítését is tervezik. A mai épület a 2010-11-re tervezett bővítést követően csupán az érkező utasokat fogadja, a közvetlenül mellette épülő szárny pedig az indulást bonyolítja majd. A teljes beruházás végeztével, 2012-re 20 milliósra bővül a most 9 millió utast fogadni képes légibázis kapacitása. Szollár Domonkos, a Budapest Airport szóvivője elmondta: heteken belül megkezdik átköltöztetni a 2-es terminál irodáit és üzleteit. Az utascsarnok 20 százalékát kell átköltöztetni a 2A terminál szomszédságában felépült 3200 négyzetméternyi konténervárosba, ez a feltétele annak, hogy megkezdődjön a beruházás. (Inet Kft.)
Átadták tegnap a Váci úti irodafolyosón az Átrium Park második ütemét: ezzel befejeződött a Wallis Ingatlan eddigi legnagyobb irodafejlesztése. A bruttó 73 ezer négyzetméteres, hétszintes komplexumban az első ütem 88 százaléka, a befejező szárnynak pedig 33 százaléka telt meg az átadásig. Az irodaházban a bérleti díjak havi 13,5-15,5 euró között vannak négyzetméterenként. A legjelentősebb bérlők az Európai Szociális Alap, az Eidos, a Host Logic és az Energia Központ Kft. (Inet Kft.)
Nem kíván változtatni a Magyar Posta Zrt. elfogadott stratégiáján a társaság most kinevezett vezérigazgatója, Szűts Ildikó. Az új vezető a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy idén 6 milliárd körüli profitra számít a posta és 11 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. A posta növeli a vállalkozásban működtetett hivatalok számát, jövőre megnyithatja szolnoki és székesfehérvári logisztikai központját – derül ki a Népszavából. Folytatódik a postaládacsere, és az új vezérigazgató közölte: keresik a lehetőségét, hogy az ügyfelek minél kevesebbet várakozzanak a hivatalokban. (Inet Kft.)
A Malév a bizonytalan libanoni helyzet miatt törölte bejrúti járatát - közölte Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy figyelemmel kísérik a libanoni fejleményeket, később döntenek arról, hogy a héten következő szombati járatukat elindítják-e Bejrútba. A bejrúti repülőtér még tegnap délután is zárva volt a Hezbollah által kormányellenes jelszavakkal meghirdetet, második napja tartó országos munkabeszüntetés miatt. Bejrútban a két napja tartó összecsapásokban egy kislány meghalt és legalább tizennyolcan megsebesültek, további öten sebesültek meg, köztük négy nő a Szíriával határos Bekaa völgyében, hárman pedig Tripoliban. (Inet Kft.)
Május elsejétől Pierre Boutint nevezték ki a Nissan Sales Ventral and Eastern Europe Kft. ügyvezető igazgatójává. A szakember ezt megelőzően a Nissan Canada vevőszolgálati igazgatója volt. (Inet Kft.)
Legördült a négyszázezredik jármű az Audi Hungaria Motor Kft. gyártósoráról. Az ünnepi autó egy narancssárga AUDI TTS Coupé, mely az osztrák piacra készült és egy 2 literes, 270 lóerős TFSI motor hajtja - számol be a Népszava. A Napi Gazdaság arról ír: az Audi AG célja 2015-re évi 1,5 millió autót értékesíteni, a győri telephely jövőbeni stratégiája ennek megfelelően, hogy a kitűzött célhoz kapcsolódó projektekből minél többet elnyerjen. Győrben fontosnak tartják, hogy a kormányzat a gazdaságot érintő lépései kiszámíthatóak legyenek, illetve, hogy a nagyvállalatokat - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - bevonják az őket érintő lépések előkészítésébe. (Inet Kft.)
Április 4-étől a Herz Szalámigyár Zrt. vezérigazgatói tisztségét Nagy Endre tölti be, aki korábban egy meghatározó élelmiszeripari vállalat ellátásilánc-igazgatói feladatait látta el. Nagy Endre élelmiszer-technológus, emellett közgazdasági szakoklevelet és MBA-fokozatot is szerzett. (Inet Kft.)
Húsbehozatali tilalmat rendeltek el az orosz hatóságok a Pick pécsi üzemére. A tiltólistán több uniós ország vállalata mellett egyetlen magyarként a Pick baranyai telephelye szerepel. A moszkvai hatóság indoklása szerint egészségkárosító antibiotikum-maradványokat találtak a kiutasított üzemek sertésszállítmányaiban. Kovács László, a Délhús-Pick csoport vezetője a Népszabadságnak azt mondta, hogy a kifogásolt húsból az elmúlt két évben nem is szállítottak Oroszországba. Kemény Ádám, a moszkvai mezőgazdasági attasé szerint volt már ilyen tilalomra példa, általában ideiglenesen rendelik el, de hónapokig is tarthat a behozatali stop. (Inet Kft.)
A McDonald`s rendszerszintű árbevétele ugyan 8,6 százalékkal tovább nőtt és elérte a 34,6 milliárd forintot, ez némileg elmarad a 2006-os növekedési ütemtől - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Radek Jalanik, a McDonald`s Magyarországi Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat mérleg szerinti árbevétele 19,4 milliárd forintra rúgott, szemben az előző évi 18,4 milliárd forinttal, míg az 5,3 százalékos bővülési ütem elmaradt az előző évi 10 százalékos eredménytől. A társaság tavalyi üzemi eredménye 1,3 milliárd forint, szemben a 2006-os egymilliárddal. Idén 2,5 milliárd forintot szán a társaság fejlesztésekre, ebből 5 új éttermet nyitnak, bővítik a McCafé-hálózatot és új termékeket vezetnek be. A McDonald`s ősszel magyar heteket tart és a következő három évben 20 új éttermet tervez nyitni hazánkban. (Inet Kft.)
Az első negyedévet 48 milliós veszteséggel zárta a győri Pannon-Flax. A társaság árbevétele 30 százalékkal 482 millió forintra esett vissza. A cégnek egyáltalán nem volt az első három hónapban közületi megrendelése, a honvédséggel is csak a második negyedévben írtak alá szerződést. A várakozások szerint a második negyedév már nyereséges lesz. (Inet Kft.)
A csődközeli helyzetbe került Gardéniánál május 26-án lesz rendkívüli közgyűlés. Az előterjesztés szerint felhatalmazzák a textilipari társaság vezetését a csődeljárás vagy a felszámolási eljárás esetleges megindítására. A Gardénia gyorsmérlege szerint a cégnek 463 millió forintnyi tartozása, kötelezettsége van, ezzel szemben 169 millió forintnyi eszköz áll, és a Gardénia-márkajog, amelynek eladásáról még folynak a tárgyalások. (Inet Kft.)
Az informatikai piacon egyre nagyobb jelentőségű kis- és középvállalati szegmens kiszolgálására a Videoton csoport a VT-Soft Kft.-ből kiszervezve megalapítja a Videoton Business Solutiont. A VT-Soft-ba meghatározó tulajdonosként beszáll a varsói tőzsdén jegyzett Tesa Sa. lengyel informatikai cég azzal a céllal, hogy a HR-megoldások, valamint a szintén jelentős CRM-területen regionálisan is vezető szerepre tehessen szert. (Inet Kft.)
Felülmúlta a várakozásokat a Magyar Telekom első negyedéves eredménye. A gyorsjelentés szerint a társaság március végéig 22,2 milliárd forintos adózott profitot produkált, ez 40 százalékos növekedést jelent a tavalyi eredményhez képest. A csoport EBITDA-ja 9,4 százalékkal bővült, és elérte a 68,9 milliárd forintot, az EBITDA-ráta 42,4 százalékos volt. Rontja viszont az összképet, hogy a belső vizsgálatokkal kapcsolatos költségek az első három hónapban másfél milliárd forintra rúgtak. Christopher Mattheisen vezérigazgató szerint annak ellenére, hogy sok egyszeri tétel kedvezőtlenül befolyásolta az eredményt, az átszervezésekből és a létszámcsökkentésekből fakadó megszorítások már éreztetik kedvező hatásukat a gazdálkodásban. (Inet Kft.)
Ázsiában is terjeszkedik a Mol, az olajvállalat 35 százalékos részesedést szerzett Indiában a nemzeti olajvállalat, az Oil and Natural Gas Corporation Limited egyik szárazföldi kutatási területén. A terület a remények szerint gázt és kondenzátumot is tartogat, az első kutatófúrás eredményei az év végére várhatók. (Inet Kft.)
A K and H biztosítási disztribúcióját április 21-től Ferencz Zoltán irányítja. A Generali Biztosítótól érkező szakember a K and H-nál a helyi képviselői hálózat, az alkusz értékesítési csatorna, az ügyfélszolgálat és az értékesítés-támogatás irányításáért és fejlesztéséért felel. (Inet Kft.)
Lengyel bankkal tárgyal szorosabb együttműködésről az OTP Bank. A PKO-val, a második legnagyobb lengyel pénzintézettel az összeolvadás vagy a holding létrehozása sem kizárt - mondta a Rafal Juszczak távozó vezérigazgató a Rzeczpospolita lapnak. Az OTP kifejezetten nem cáfolta a hírt, de közleményük szerint Lengyelország nem szerepel az elsődleges célpontok között. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy egyesülési szándék nincs, de a magyar bank együttműködést tervez a lengyel pénzintézettel. A PKO 21,6 milliárd eurós piaci tőkeértékét tekintve Közép-Európa egyik legnagyobb tőzsdén jegyzett cége, míg az OTP 12,5 milliárd eurós tőkeértékével a második. (Inet Kft.)
Több bevétel eladásfejlesztéssel. Próbálja ki költségmentesen! - SalesPartners
Mérleg, cégkivonat olcsón, előfizetéses rendszerben Mérlegek, aktuális cégkivonatok nagyobb mennyiségben legkedvezőbben előfizetéses rendszerben érhetők el. További információ: Hrivnákné Gede Ildikó irodavezető, T.: (1) 425 74 33, Company Data Kft.
Üzleti Kikötő Céginformáció az összes Magyarországon bejegyzett - működő, bírósági eljárás alatt álló és megszűnt - társas vállalkozásról!
Marketing CD-ROM A Marketing CD-ROM ideális eszköz célcsoportok bármely szempont szerinti, nagy pontosságú meghatározására, kiválasztására és elérésére
A Tanúsított Cégek ingyenesen hozzáférhető adatbázis, amely mintegy 10 000 ISO és QS tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozás és szervezet adatait tartalmazza.
Európa adatbázis 2 100 000 cég 17 országból: Ausztria, Svájc, Belgium, Dánia, Németország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Irország, Luxemburg,Norvégia, Szlovénia, Svédország, Nagy Britannia
Adatbázis építés Partneradatbázisok, vevőnyilvántartások építése, frissítése és bővítése adatbázisaink alapján vagy közvetlen telefonos megkeresések útján
Adatbázis ismertető Elismerten kiváló adatbázis, amely 1990 óta üzemel és 10 éve interneten is elérhetől
Cégfigyelés Folyamatos tájékoztatás e-mailen versenytársakról, partnerekről, adósokról!
Flotta adatbázis Több ezres speciális adatbázis, kifejezetten a céges autókra vonatkozó speciális adatokkal. Elsősorban olyan cégekről, melyek hangsúlyt fektetnek céges flottájukra.
A HBI Hungária a Magyar Tartalomipari Szövetség Tagja
Termékkereső
Dél-magyarországi MÉH Zrt.
Pikk-Pakk 2000 Futárszolgálat Bt.
HUMANsoft - Rendszerintegráció, vállalati szoftverek és tanácsadás